Nyomtatás
Mozgalmunk nacionalista szervezet lévén természetesen nem pusztán a Csonka-ország állampolgáraira tekint a nemzet potenciális tagjaiként, hanem a Kárpát-medence összmagyarságára. Felvidéki, kárpátaljai és székelyföldi magyar fiatalokkal is kapcsolatban állunk, de elsőként Erdélyből, a Partiumból érkezett beszámoló tényleges mozgalmi cselekményről.
 
A nacionalista fiatalok jelen pillanatban még nem tagjai Mozgalmunknak. A tagjelölti időszakot megelőző, úgynevezett külső körben várják, hogy továbbléphessenek. Ennek ellenére példamutató módon munkához láttak. Képes beszámolójuk lentebb olvasható.

Szatmárnémeti fiatalok szabadnapjaikat feláldozva, úgy érezték kötelesek tiszteletüket leróni a helyi Hősök Temetőjében nyugvó őseik előtt, akik az egy évszázada lezárult I. világháborúban áldozták életüket a hazáért s azért, hogy mi ma itt legyünk!

 
Néhány fiatal bajtárs az elmúlt hetekben azon dolgozott, hogy feltérképezze a Szatmárnémeti Hősök Temetőjét. Mivel manapság újra nagy teret kap a baloldali eszme, és az ehhez besorolható modern kori liberális fertő, így fontosnak tartjuk, hogy őseink útjára lépve felvegyük a harcot az ellenséggel. Ennek egyik fontos alapelve a hősök tisztelete. A Szatmárnémeti Hősök Temetőjében nyugszik több mint 750 magyar, 100 német katona, továbbá nagyjából 100 ismeretlen katona, akik valószínűsíthetően szintén magyar avagy német származásúak lehettek, ám sajnos őket egyelőre nem sikerült beazonosítani.

 
Az elmúlt két hétben azon dolgoztunk, hogy összeszámoljuk ezen adatokat, rendet rakjunk és kitakarítsuk a temetőt. Négy hazáját szerető fiatal vett ebben részt, hatalmas köszönet ezért nekik! Fújt a szél, esett az eső, hullt a hó, de ez semmi ahhoz képest amit az itt nyugvó emberek éltek meg száz évvel ezelőtt, azokról a hősökről nem is beszélve, akik valahol a fronton vesztették életüket, vagy a Szovjetunió valamelyik gulágjában végezték!
 
 
A mai nap folyamán (2019.december.08.) újabb látogatást tettünk a temetőben, és a főkertben lévő emlékmű körül eltemetett 32 magyar katona sírkeresztjére nemzeti színű szalagot helyeztünk el, valamint mécseseket gyújtottunk az emlékükre, illetve további 16 német katona sírjánál helyeztünk el mécseseket. Ám, nem megfeledkezve a többi hősi halottról sem, egy koszorút helyeztünk el a fő emlékmű előtt is.
 
 
 
 


Ami azonban felháborít bennünket az az, hogy a temetőben egy hatalmas emlékmű is helyet kapott, mely a Szovjetunió dicstelen katonai terrorját mutatja be pozitív cselekményként. Mélységesen felháborítónak tartjuk azt, hogy több száz ember nyugszik itt, és több millió valahol máshol, ám eme gyilkos ideológia is helyet kap a valódi hősök mellett.
 
 
A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása!
 
Légió Hungária
 
Kapcsolódó:
 
Becsület Napja 2020 (Folyamatosan frissülő esemény)
 
A szabadságharc győzött, mert megfogant! - Mecseki Láthatatlanok Emléktúra beszámoló
 
A nap, amikor új útra léptünk - Október 23. beszámoló