Mozgalmunk vezetőségi tagja, Incze Béla osztotta meg gondolatait a világnézeti szilárdság kapcsán.

 

Gyerekkoromban, sőt még fiatal felnőttként is erős tériszonyom volt, amit kénytelen voltam leküzdeni, amikor néhány hónapig tetőn dolgoztam. Azt hittem akkor sikerült örökre hátrahagyni ezt a félelmem, de egy túra során ismét előjött.

A szakirodalom szerint a tériszony pszichoterápia útján kezelhető, de szerintem jóval komolyabb, és tisztább eredmény, ha önismereti alapon felkutatjuk, hogy miből táplálkozik ez a félelem, majd uralmunk alá hajtjuk. Ez egyénenként nyilván eltérhet, de az óvatlan pillanatban rajtam olyan gondolatok lettek úrrá, hogy a mélység hozzám képest hatalmas, és ha lezuhanok, akkor gyakorlatilag semmi esélyem nincs arra, hogy kontroll alatt tartsam az eseményeket. A kellemetlen helyzetből kikeveredve, nyugodt körülmények közt arra összpontosítottam, hogy semmi jelentősége nincs a hatalmas mélységnek, hiszen én vagyok az, aki eljutott a szikla szélére, én vagyok az, aki "meghódítja" a veszélyes tájat, nem pedig fordítva.

Mindezt azért osztom meg a nyilvánossággal, mert az ilyen élmények kivetíthetőek a közéleti szerepvállalásra is. Ezer és egy olyan szituáció adódik, amikor hatalmas szakadék tátong az ember előtt, amihez képest jelentéktelen kis pontnak érzi magát. Ha nem képes uralni a nyomást, akkor vagy kihátrál, vagy magába szippantja a mélység. Önuralommal és világnézeti szilárdsággal, azonban kiülhet a szakadék szélére a legnagyobb viharban is, mert a körülményeknek többé nem lesz uralmuk felette.

Bár a túra során vihar nem volt, de miután rendeztem soraimat ismét adódott egy szituáció, amikor szembenézhettem a határaimmal...

Incze Béla - Légió Hungária vezetőségi tag

 

Kapcsolódó:

Világnézet

A kommunizmus legnagyobb áldozata - A nemes jellem

A szólásszabadság illúziója

A lenácizásról

Egységben az erő - Európa erődjét építjük