Sokszor, sokan mondták és írták egy-egy felrázó erejű esemény kapcsán, hogy ennek fordulópontnak kell lennie, majd minden ment tovább. Ha most is ez történik, akkor azonban felejtsünk el valamit. Felejtsük el a harcos jelzőt, felejtsük el, hogy mi bármivel is többet érünk, mint a tucat birka.

 

Két hét alatt két alkalommal kellett mécsest gyújtanunk, mert a modern világ vágóhídján a hóhérok lesújtottak. Mindkét esetben fehér, életerős fiatalok voltak az áldozatok, akik többé vagy kevésbé tágabb értelemben vett köreinkhez tartoztak. A mécsesek meggyulladtak, a közösségi média megtelt könnyekkel, de ez mostantól nem lesz elég.

Természetesen holnap is fel fog kelni a nap, bármilyen következtetést is vonunk le a történtekből, de aki nem érzi, hogy szorul a hurok a nyakunk körül, aki úgy gondolja, hogy minden mehet tovább, az azt sem fogja megérdemelni, hogy mécsest gyújtsunk majd érte, amikor vérbe fagyott hulláját megtalálják.

Egy háborúnak voltak, vannak és lesznek áldozatai, ez ellen sajnos semmit nem lehet tenni. Amiért viszont csak és kizárólag mi vagyunk a felelősök az nem más, minthogy miként reagálunk, ha támadás ér bennünket. Ha az ellenség azt tapasztalja, hogy közösségeinket megbénítja a gyász, akkor legközelebb is le fog csapni. Azonban, ha szervezett, erőteljes fellépést érez, akkor gyáva patkányként fog egy csatorna mélyére menekülni. Ezt az erőt nem elég egyszer felmutatni, mindig rendelkeznünk kell vele, mert ahogy gyengeséget mutatunk, azonnal ismét áldozatot fog szedni közülünk az ellenséges horda.

Természetesen mindez nem valósul meg varázsütés szerűen, a magyarságra jellemző önsajnáltatás és csodavárás most a szó szoros értelmében egyenlő az öngyilkossággal. Szerveződni, toborozni kell, kiválogatva a legjobbakat, elhajtva az alkalmatlanokat. Birtokolni kell a szellemi és fizikai fölényt, nem csak beszélni róla. Ha mindez megvalósul, ha egyetlen elcsattant pofon miatt több tucat nacionalista jelenik meg az utcákon, akkor tudni fogják, hogy ha egyikünk vére folyik, akkor több száz, több ezer bajtársunk vonul majd a tereken, mert velünk ezt nem lehet megtenni.

Hogy napjaink apátiájából milyen irányba indulunk el, az rövidesen ki fog derülni. Mozgalmunk mindent meg fog tenni érte, hogy a szellemi és fizikai fölény a nacionalista oldalon összpontosuljon. Bízunk benne, hogy sokan csatlakoznak majd hozzánk ebben a küzdelemben, aminek első lépése a megtisztulás, és újraszerveződés kell, hogy legyen.

Végezetül pedig szeretnénk köszönetet mondani a megemlékezés szervezőinek. Pontosan tudjuk, hogy egy ilyen drámai esemény után bármit tető alá hozni nem csak megtisztelő, de hálátlan feladat is. Minden igénynek megfelelni lehetetlen, és egyben szükségtelen. Egyetlen dolog számít, hogy megvalósult a megemlékezés, mely méltóságteljes volt, ugyanakkor üzenetértékkel is bírt: Eddig, és ne tovább!

Illetve változtatás nélkül közöljük az Újpest Ultras gondolatait, melyeket Karácsony Gergelynek címeztek, miután Budapest főpolgármestere gyalázkodó sorokat tett közzé a megemlékezőkről a közösségi médiában:

"Szottyos gyűlölet

Csütörtök este rengeteg magyar szurkoló rótta le kegyeletét, a múlt héten meggyilkolt két fiatal előtt. Mi nem tízen dudálgatunk, vagy ötvenen tüntetgetünk, hanem megmozdulunk több ezren, és megcsináljuk. Nekünk nincs szükségünk engedélyre ahhoz, hogy megemlékezzünk a brutálisan meggyilkolt társainkról. Erről több szót nem is kellene ejteni. A megemlékezés a mi ügyünk, a jelenség, ami idevezetett közös probléma, amivel viszont annál többet kellene foglalkozni. Ehelyett elkezdődött a politikai cirkusz és a média sírás-rívás, na nem azért, mert Budapest legforgalmasabb helyén megöltek két fiatalt, hanem azért, mert a közösségük – a mi közösségünk - meg mert emlékezni róluk.

Nálunk nem parancsra jött ki senki, csak azért, mert átérezte a tragédia borzalmát. Azt, hogy ez bármelyikünkkel megtörténhetett volna.

Budapest közepén, száz kamera előtt, szíven szúrtak két fiatalt, "rajoskodásból".

Akárki lehetett volna az áldozat, a hírek szerint egy biciklis még el tudott menekülni a gyilkos banda elől, de a mi srácaink, ahogy mondani szokták, rosszkor voltak, rossz helyen…

De miért is lettek volna rosszkor, rossz helyen? Budapest szívében voltak, ahol nap, mint nap fiatalok tízezrei buliznak! Hol kellett volna lenniük? Miért nem lehet az egyértelmű bűnt, kiüldözni ebből a negyedből? Miért kellett meghalnia két fiúnak? Felfoghatatlan, és dühítő a tehetetlenség.

Magyar futballszurkolók voltak a srácok, ezért egy kicsit jobban megérintette a szubkultúránkat a dolog. Mindenki sejti, hogy mi fajulhatott el idáig. Találkozni lehet ezzel az antiszociális viselkedéssel, mindennap az országban. Mi nagyon sokan a "cigány" jelzőt, egy viselkedésformával azonosítjuk, nem bőrszínnel vagy származással. Hogy ez maga a rettegett rasszizmus? Lehet. De sajnos sok a rossz tapasztalat. Lehet, sőt kell is a rasszizmusról beszélni, de vizsgálni kell a miérteket is.

Rengeteg tisztességes ember van a romák között, őket ugyanúgy zavarja, és visszahúzza ez a kontrollálatlan viselkedés.

Ez egy kényelmetlen téma, egyszerűbb nem foglalkozni vele, egy jó kis nácizással meg lehet oldani a baloldalon, jobbról meg egy két hét alatt rend lesz szöveggel.

Kedves politika, két újabb értelmetlen halál az ára, a folyamatos halogatásnak!

Mindig minket kiáltotok ki bűnözőnek, pár füst és néhány pofon miatt, pedig a magyar nevelőotthonok ontják ki magukból évről-évre az erőszakos fiúk százait, és a prostituált lányok tömegét. Mindenki tudja, hogy baj van, de csak azért is a szőnyeg alá söprik a problémát.

A helyzet nem javul, a félelem, és vele együtt sajnos a gyűlölet is csak nő.

Furcsa ezt a gyűlöletet a mi szánkból hallani, mert nekünk ez az érzés, a mindennapok része, a rajongásunkkal együtt. Mi szurkolók mindig csatákat vívunk egymással, folyamatosan rivalizálunk, de mi ezeket az érzelmeket kordában tudjuk tartani! Nem megölni akarjuk egymást, hanem felülmúlni. Nem vagyunk angyalok, csibészek vagyunk, de tisztességes csibészek, akik a legtöbbször betartják a saját játékszabályaikat. Számtalanszor bebizonyítottuk, hogy ha kell, ha baj van, akkor össze is tudunk fogni.

A szurkoló nem politikus, nem haszonszerzésből ment ki gyertyát gyújtani, hanem tisztességből. Mert azt akarta jelezni, hogy megérintette a történet, és nagyon dühös miatta.

Az ország minden tájáról érkeztek fanatikusok, sokan több száz kilométert utaztak, hogy lerójak a tiszteletüket, és kifejezzék elkeseredettségüket, amiért külön köszönet jár nekik.

A magyar ultramozgalom jelesre vizsgázott csütörtökön.

A média és a főpolgármester viszont nagyon alulteljesített a helyzet értékelésében. Szerintük nácik masíroztak mindenhol, és a szottyos gyűlölet visszhangzott az utcákon. Szerintünk meg a békés véleménynyilvánítást, soha, sehol nem kell büntetni. Mi nem dúltuk fel a várost. Meg lehet nézni Minneapolist, hogy milyen az, amikor valakik önbíráskodnak, ezt látta itt bárki csütörtökön?

Az igazság ellenben az, hogy egy erős, de elkeseredett tömeg békésen jelezte, hogy elege van, abból, hogy Budapesten, vagy bárhol az országban veszélyben legyen az élete!

Nem akarunk több ártatlan áldozatot!

Gergő, Laci, nyugodjatok békében!"

Újpest Ultras

Légió Hungária

 

Kapcsolódó:

Az utolsó mécseseket akarjuk meggyújtani

Dicsőség Tommie Lindhnek! - a svéd nagykövetség előtt tisztelegtünk