Vannak rendezvények, amelyekről még napok elmúltával sem könnyű összeszedetten írni, mert annyira intenzív az élmény, annyi történést kell feldolgozni, hogy szinte csak kavarognak a gondolatok vele kapcsolatban. Mégis fontos, hogy beszámoljunk az idei sporttáborról, hiszen a rendezvény egyik küldetése, hogy közegünk elé példát állítson. Nem túlzás azt mondani, hogy ennél jobban nem is sikerülhetett volna a példa felmutatása.

 

Pedig nem indult zökkenőmentesen a szervezés, hiszen idén a koronavírus hisztéria miatt minden bizonytalanná vált. Azt biztosan tudtuk, hogy megrendezésre kerül a tábor, csak a forma volt kétséges. Végül úgy döntöttünk, hogy mindenképpen nyílt formában rendezzük meg, történjék bármi is. A következő akadályt az jelentette, hogy az eredetileg betervezett helyszínről, a tábor időpontja előtt mintegy másfél-két hónappal derült ki, hogy idén nem fog rendelkezésre állni. Ekkor a helyszínkeresés, és újratervezés lázas folyamata kezdődött meg, hiszen minden programot az eredeti helyszín adottságaira szabtunk. Végül sikeresen vettük ezt az akadályt is. (Itt kell megköszönnöm a szervezőgárda minden tagjának, hogy teljes odaadással végezték feladataikat, enélkül a csapatmunka nélkül nem jöhetett volna létre ez a tábor!)

Ahogy az lenni szokott, persze a létszám folyamatosan ingadozott, sokan nagy lelkesedéssel kerestek minket, majd eltűntek a ködben, másoknak tényleg közbejött valami, de ennek ellenére ismét sikerült létszámban is jelentősen túlnőni a tavalyi rendezvényt. Idén külföldi bajtársak is bejelentkeztek, hogy jönnének résztvevőként, de a koronavírus miatt sajnos végül ez meghiúsult.

Végül a Dunakanyar egy festői pontján gyülekeztünk az augusztus 20-i hosszú hétvégén. Érdekes volt látni, hogy gyakorlatilag a komplett ország ment el ekkor nyaralni, bulizni, pihenni, míg mi egy többnapos "önsanyargatás" mellett tettük le a voksunk.

Gyors megnyitóval és eligazítással kezdtünk, mindenki megkapta a tábor idei egyenpólóit, majd el is indultunk, hogy megmozgassuk magunkat.

A már szokásossá vált futás + reggeli torna bemutatásával kezdtünk.

Ezután egy közeli sportpályára mentünk, ahol először jó pár játékos küzdőfeladattal, majd rugópárnára elvégzett feladatokkal foglalkoztunk.

A küzdősport terén azt a vonalat rajzoltuk fel a tábor során, hogy fokozatosan haladunk az éles bunyók felé. Kezdünk a küzdőfeladatokkal és rugópárnával, következő napon már különböző kombinációkat gyakorlunk, majd a zárónapon már az éles bunyókig jutunk el.

Fontos, hogy a tábor tematikáján túlmutatóan is jelentősége van ennek, hiszen sajnos a fehér, magyar fiatalok többsége a teljes lefegyverzettség, és hamis pacifizmus elkényelmesedett világában éli mindennapjait. Teljesen idegen számára, hogy olyan szituációba kerül, amikor megérintik, megfogják, netán megütik, pláne, hogy vissza is üssön. Emiatt egy ilyen helyzet sokkoló lehet, tehát készülnünk kell rá, hiszen a "vadak" kint az utcán pontosan az olyan prédára vadásznak, amely bénultan, magatehetetlenül áll előttük.

Alaposan kifáradva zártuk az első napot, amelynek még nem volt vége, hiszen egy beszélgetős előadás következett Incze Bélától, a Légió Hungária vezetőségi tagjától, mely során éjszakába nyúlóan elemeztük a jobboldaliság és a sport kapcsolatát. Idén igyekeztünk ezekre az esti előadásokra is nagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen ez nem csak egy átlagos sporttábor, itt a világnézeti irányultság is meghatározott.

Másnap korán ébresztettük a brigádot, hogy a szokásos reggeli futással és tornával kezdjünk, természetesen emelve a penzumot az előző napihoz képest.

Gyors reggeli után összepakoltunk, és még némi kis hajókázást is beiktatva indultunk egy külső helyszínre, ahol a nap nagyobb részét töltöttük.

A Nacionalista Sporttáborok elmaradhatatlan részét képezik mindannyiunk "kedvencei" a gyilkos köredzések. A tavalyihoz képest most nagyobb szerepet kapott a trx kötél, és a kettlebell is, hogy tovább fokozzuk az "élvezeteket". Bizony a tizenkét állomásból álló körök, tűző napon végrehajtott harmadik, negyedik szériájánál már jól jött a magunkkal hozott hangszórókból érkező dopping. A felcsendülő "Fegyverbe!" vagy "Utolsó rohamra megyünk" dalok hallatán mindenki mozgósította tartalékait.

 

A tábortűz parazsánál elkészített konzervebéddel pótoltuk az elégetett kalóriákat, de már érkeztek is délutáni vendégeink.

 

Az MMA-ban jártas bajtársunk harmadik alkalommal tisztelt meg bennünket egy edzés megtartásával, és ezúttal hozott magával néhány fiatal harcost is, akik nem csak velünk edzettek délután, hanem egy igazán férfias összecsapásban meg is küzdöttek négy társunkkal. Innen is hatalmas respekt minden résztvevőnek, a mentalitás, amit felmutattak, a jövő kulcsa!

Képek a technikai edzésről:

 

A nap krónikájához tartozik, hogy a festői környezetben kihúztunk egy üzenetet amerikai barátainknak, akik üldöztetést kénytelenek elszenvedni (igen, miközben a fekete és antifa hordák lassan felégetik a fél USA-t, addig a kormányuknak a legfontosabb az ő üldözésük...).

A HIVATKOZÁSRA kattintva interjú érhető el Rob Rundoval a RAM alapítójával.

Ezután újra hajóra szálltunk, és visszatértünk a "bázisra".

Este ismét egy kiváló előadás várt a táborra, hiszen Tyirityán Zsolt és Kerepeczki Gábor személyében két olyan emberrel beszélgethettünk, akik már évtizedek óta járják a harcos hazafiak útját, amelyen mi is igyekszünk lépdelni. Persze ezúttal is egy éjszakába nyúló beszélgetés lett a dologból, és még így is csak belekapni tudtunk rengeteg fontos témába.

Következett a harmadik nap, melynek reggelén már egyre több arcon látszódtak a fáradtság jelei, pedig még csak ezután jött a java... Ismét dobtunk egy lapáttal a reggeli futásra és tornára. Ezután gyors reggeli, összepakolás, majd indulás túrázni.

 

A lenyűgözően szép Pilisben róttuk a kilométereket. A tűző nap és a szintemelkedés, és a jó tempó, amiben haladtunk észrevétlenül emésztette fel az embereket. Már-már bevált légiós szokás, hogy a turistaösvényt igyekszünk elhagyni, ha lehetséges.

Így tettünk most is, így egy meredek domboldalon vágtunk fel, hogy célpontunkat, egy egykori légvédelmi rakétabázist elérjük.

Röviden megismerkedtünk a bázis történetével, elkészültek a kötelező fotók, fújtunk egyet, majd elindultunk visszafelé.

A csapat már eléggé ki volt fáradva, de azért a Duna-parton még sort kerítettünk egy kötélhúzó bajnokságra, valamint egy plank versenyt is megtartottunk, hogy aztán Európa kék szalagjában is megmártózzunk kicsit.

A vacsora elfogyasztása után ismét nagyszerű beszélgetésekre került sor, de az egyre fáradtabb társaságból ki hamarabb, ki később, de elvonult pihenni, a következő napra. Legalábbis ezt hitték... Éjszaka fél kettőkor, amikor már biztosak voltunk benne, hogy mindenki alszik, riadót rendeltünk el. A lehető leggyorsabban, és a lehető legkevesebb hanggal kellett sorakozni a brigádnak. Ezután egy kitalált sztorit követve, félperces indításokkal kellett egy meghatározott akadálypályán végigmenniük, kezükben egy-egy autógumival. A kellemes dunai vízben sorakozva kellett megvárniuk, hogy mindenki teljesítse a pályát. Ezután még nem ért véget a feladatok sora, hiszen a part menti homokban kellett futnia, kúsznia az egyre elcsigázottabb társaságnak, majd fekvőtámaszozniuk a folyóban. A feladatokat a szigorú szervezők kellemes szavai, és az arcokba tolt füstgyertyák illata keretezte.

El kell mondani, hogy az egész csapat hatalmas fegyelmet tanúsítva küzdötte át magát ezen a megpróbáltatáson is. Többeket már tényleg csak az elszántság vitt előre a fizikai erő elfogyasztása után. Miközben egy közeli diszkó hangjai szűrődtek le hozzánk, és időnként részeg (vagy ki tudja milyen tudatmódosító szer hatása alatt álló) alakok ténferegtek el felénk, addig a mi csapatunk vasakarattal és elszántsággal küzdött. Ez az a vonal, ami elválasztja az elitet, a nagy többségtől.

Annak ellenére, hogy tényleg próbára lett téve mindenki, talán a felszabadult adrenalintól, vagy a sokkszerű élménytől, de mindenki felpörgött és jó ideig elemezgettük közösen az éjszakai riadót.

 

A negyedik napra egy kicsit megvariált reggeli tornával fordultunk rá.

A tervek szerint ekkor már az egész nap a küzdelmeké lett volna, ám az időjárás részben keresztbe húzta a számításainkat. Az eső miatt tantermi körülmények között tartottunk meg egy kis bemutató oktatást a késharc tudományából, amelynek sajnos van aktualitása, hiszen csak az utóbbi időben több, az egész közvéleményt megrázó késelés történt. Sajnos a társadalom egy antiszociális része egyre gátlástalanabbul használja a kést. Egy ilyen rövid képzés persze tényleg csak bemutató jellegű lehet.

Amint az eső kicsit csillapodott, rögtön indultunk a külső helyszínre. Némi ráhangolódás gyanánt egy kis felületkeményítéssel kezdtünk, hogy aztán súlycsoportokra elosztva kesztyűt vegyünk és jó pár menetet bunyózhassunk egymással.

 

Ezután már csak a záróebéd volt hátra. Ennél a pontnál kell külön köszönetet mondanom azoknak, akik mindvégig biztosították a pazar ellátást a táborozóknak. Szinte éttermi színvonalú ellátást kaptunk tőlük!

Záróaktusként az oklevelek átadása, illetve néhány kiemelkedő teljesítmény elismerése következett, valamint útravalóként néhány szó mindenkinek.

 

Ahogy az első bekezdésekben is írtam, még most is nehéz összeszedetten átadni a sporttáborban megtapasztalt élményeket. Annyi azonban bizonyos, hogy a lécet, saját magunknak, és a főképp a közegünknek, rendkívül magasa tettük. Mindenkinek el kell döntenie, hogy marad az elkényelmesedett világában, és mindössze a billentyűzet püfölésével folytatja a "küzdelmet", vagy pedig a harcosok útjára lép, és kiemelkedik a szürke átlagból. A sporttábor kiváló részvevői mindenesetre felmutatták a példát!

 

Pataki János, Légió Hungária vezetőségi tag

 

Kapcsolódó:

Akik a harcosok útjára léptek - Nacionalista Sporttábor beszámoló (2019)