"Ma nem a fizikai bombáktól kell félnünk, hanem a szellemi bombázástól, ami nem is kifejezetten ránk, hanem főként gyermekeinkre veszélyes. A háttérhatalom ami uralkodik a világon, mint már próbálta, most is el akar pusztítani mindent, ami a normalitást képviseli."

 


2021. április 10-én megemlékeztünk Győr városának 1944. évi angolszász légi terrorbombázásáról. A szervező C18 Hungary mellett a társszervező Légió Hungária GYMS megyei divíziója és a Zöldinges Világnézeti Műhely is részt vett az eseményen, melyet a korlátozásokat betartva és az eredetileg tervezetthez képest alacsonyabb létszám ellenére is méltó módon sikerült megtartani.



Az időjárás szerencsére kedvezett nekünk, így két hosszabb bajtársi beszéd is elhangzott, majd a Himnusz eléneklése után az ünnepség végén az emlékműnél mécseseket helyeztünk el tiszteletünk kifejezéseként.



A múltidézés hűen és pontosan lefestette az akkori kilátástalannak tűnő helyzetet, ahogy az egyik bajtársunk, H. Ákos beszédében is elhangzott:

"A Vagongyár és a Révfalusi víztorony mellett súlyos találatot kapott a Torkos kastély is, ami sok asszonynak és gyermeknek biztonságot nyújtó menedéke volt. A kastély, ami túlélte a történelem megpróbáltatásit, a 600 kilós bomba telitalálata után a benne tartózkodók sírboltjává vált. A mentést nehezítette, hogy a repülők elszórtak néhány időzített bombát is, ezzel veszélyeztetve a mentőalakulatok munkáját. Sok tanú elmondása szerint hallani lehetett a törmelékek alá szorult gyerekek és nők kétségbe esett sírását és kiabálását, de ez a 3. napon elhalkult...
...
A Győrt védő légi és légvédelmi erő hősies helytállásának illetve a légvédelmi tervek betartásának köszönhetősen viszonylagosan kevés áldozata volt a támadásoknak. Az ő példájukat kell követnünk, mikor még a kilátástalan harcban is a végsőkig ki kell állnunk, hogy megvédjük családunkat, hazánkat és fajunkat. Ma nem a fizikai bombáktól kell félnünk, hanem a szellemi bombázástól, ami nem is kifejezetten ránk, hanem főként gyermekeinkre veszélyes. A háttérhatalom ami uralkodik a világon, mint már próbálta, most is el akar pusztítani mindent, ami a normalitást képviseli."



Befejező gondolatként pedig másik bajtársunk, K. Gergely beszédéből is szeretnénk néhány mondatot idézni azok számára, akik nem lehettek ma jelen Győrben:

"Bajtársak, mi is mint őseink, hatalmas túlerővel nézünk szembe, mint oly sokszor már történelmünk során. Küzdelmünk mondhatni kilátástalan, de mi is, ahogy azt elődeink tették, felvesszük a keresztet és vállaljuk a magyar sorsot, kiállunk az igazságért és a jóért, mert az igazságérzetünk, a lelkiismeretünk, a szívünk ezt diktálja! Hiszek abban, hogy küzdelmünk melyet szeretettel, példamutatással, áldozatvállalással vívunk, nem hiábavaló, mert a végén a fénynek győznie kell a sötétség felett, hiszen a fény maga az, amit mi képviselünk: az Élet!"

 

Légió Hungária

 

Kapcsolódó:

Festung Budapest 2021 - videó, képek

Aki a múltat uralja, alakítja az emlékezetpolitikát - videós, képes beszámoló a Kitörés Emléktúráról

Magasra csaptak a lángok - videós, képes beszámoló a Hősök Útjáról