Mozgalmunk is jelen volt a csapodi megemlékezésen, ahol Mészáros Géza repülőhadnagy előtt tisztelegtek az egybegyűltek.

 

Az alábbiakban K. Norbert beszámolója olvasható, aki nem csak Mozgalmunk nyugat-magyarországi divízióját erősíti, de a megemlékezés egyik szervezője is.


1939. február 28-án délelőtt 10:00 óra magasságában, egy Junkers JU-86K-2-es bombázó zuhant le a Csapodhoz közeli erdőben.
A pilóta, Mészáros Géza (1913-1939) repülőhadnagy a zuhanást követően azonnal szörnyethal. A gépen tartózkodók közül Vitéz Bertalan Árpád sípcsonttörést, medence csontrepedést és bordatörést, Borky István pedig nyílt lábtörést szenved. Szabó Gyula rádiós tizedes és Gáspár József szerelő őrvezető sértetlenül megmenekülnek.


A tegnapi napon már ötödik alkalommal szerveztünk emléksétát Mészáros Géza repülőhadnagy tiszteletére. Az idei évben voltunk a legtöbben, közel 60 fő vett részt a megemlékezésen.


A szervező Ultras Csapodon kívül, a Légió Hungária és a Maderspach kommandó vett részt.


2016 novemberében amikor rátaláltunk a kidőlt keresztre, mindössze annyit tudtunk róla, hogy egy magyar honvéd emlékére állították, aki itt áldozta fiatal életét a hazáért. Ennyit elég voltunk tudnunk ahhoz, hogy kötelességünknek érezzük a restaurálását. 2016 november 20-án került vissza a helyére.
Az évek során Mészáros Géza repülőhadnagy dicsőséges nevét sikerült visszahoznunk a köztudatba és immáron a honvéd leszármazottaival is közösen emlékezhettünk, ami felemelő érzés.



Öt év alatt sok minden változott, fejlődött és formálódott a megemlékezés. Időközben büszke tagja lettem a Légió Hungáriának és az ott szerzett tudást és tapasztalatokat mind feltudtam használni arra, hogy méltóbbá varázsoljam a rendezvényt. Köszönöm a bajtársaknak a szervezésben nyújtott segítséget és a támogatást!

"Mészáros Géza repülőhadnagy úr, jó repülést az ég felé!

Dicsőség a Hősöknek!

Légió Hungária