Idén második alkalommal került megszervezésre a Mecseki Láthatatlanok emléktúra, melynek keretei közt azokra emlékeztünk, akik a legtovább tartottak ki 1956-ban a vörös rémmel szemben.



Bár Pécsett az elmúlt években örömteli módon egyre komolyabb kultusz alakul ki a Mecseki Láthatatlanok körül, országos szinten sajnos továbbra sem közismert történetük, annak ellenére, hogy ők voltak azok a harcosok, akik november negyedike után is fegyverrel küzdöttek a szabadság ideájáért. Emléktúránk számos direkt és indirekt célja közt az egyik legfontosabb, hogy legalább a nacionalista közeg tisztában legyen vállalásukkal.

Az igény szerencsére meg is mutatkozik az ilyen jellegű főhajtásra, hiszen a tavalyi létszám duplája, 82 indult el az emléktúrán, sokan több száz kilométert utazva a részvételért.

A Pécs fölé magasló Tettyén Dr. Debreczeni László '56-os veterán fogadta szervezőinkkel a túrázókat, hogy egy rövid visszaemlékezés keretében hangolódhasson rá mindenki a napra. Míg egy szimpla teljesítménytúrán az energiaszeletek és izotóniás italok kombója adja meg a löketet a testnek, addig mi abban a kivételezett helyzetben voltunk, hogy egy olyan ember szavai lelkesítettek, aki annak idején fogságba eséséig az első vonalban tette a dolgát.


Harminc kilométeres körutunk a Mecsek gyönyörű erdei közt érintette azokat a főbb pontokat, ahol annak idején összecsapásokra került sor az anti-kommunista szabadságharcosok és a szovjet haderő közt. Néhány percre megálltunk a Mecsek Kapujában, mely eredetileg turisztikai célokból épült, de '56-ban erődként szolgálta a pécsi önkénteseket. A hegyek közt olyan fák árnyékában kapaszkodtunk és ereszkedtünk, melyek vörös vadászgépek elől rejtették el elődeinket.


Vágotpusztán került sor egy nagyobb pihenőre, ahol annak idején megalakult, majd hetekkel később fel is oszlott a Mecseki Láthatatlanok különítménye. Itt egy olyan kopjafa áll mementóként, melyet 1989 után '56-os veteránok állítottak hősi halált halt bajtársaik emlékére. Az őszi napsütésben Futó Béla főszervező, mint minden lényeges állomáson, itt is egy visszaemlékezés felolvasásával hozta közelebb hozzánk a több mint hat évtizeddel ezelőtti eseményeket, majd felolvasta a Láthatatlanok esküjét is.


Őt Incze Béla vezetőségi tagunk követte, aki rövid megemlékező beszédében arra világított rá, hogy a hősök áldozata akkor nyeri el igazi értelmét, ha vannak és lesznek olyanok, akiket inspirálnak ezek a tettek, és a nyomukba lépnek.

"Miközben ebben a gyönyörű időben kirándulunk, jusson eszünkbe, hogy ezeket a domboldalakat vér áztatta. Olyan emberek vére, akik hajlandóak voltak mindent feláldozni a szabadság eszményéért és Magyarországért. Ha követendő példaként tekintünk rájuk, akkor soha nem válik értelmetlenné ez a véráldozat."



A társaság összetétele kapcsán annyit meg kell említenünk, hogy kissé vegyes képet mutattunk. Saját közegünk mellett több teljesítménytúrázó is gyülekezett a Láthatatlanok emlékművénél vasárnap kora reggel. Természetesen mindig örömteli, ha sikerül olyan köröket is megszólítani, akik más jellegű rendezvényünkre nem jöttek volna el, de az első pillanattól kezdve meglátszott a szemléletmódbeli különbség, amire Incze szintén kitért néhány mondat erejéig. Felhívta rá a figyelmet, hogy ez nem pusztán egy fizikai erőpróba, ahol az a fő szempont, hogy bedurranjon a vádli, és égjen a zsír. Az, hogy egymás képességeihez és tempójához igazodunk erősíti a közösségi szemléletmódot, az pedig, hogy olyan helyeken is megállunk néhány gondolat erejéig, ahol egyébként az állóképesség okán nem lenne indokolt, nem véletlen, hiszen egy kegyeleti emléktúra elsődleges célja a méltóságteljes főhajtás. Bízunk benne, hogy szavai értő fülekre találtak, és jövőre ugyanúgy csatlakoznak hozzánk sportolói körökből is, azonban ha nem, azt sem éljük meg kudarcként, hiszen nem a mennyiség az elsődleges szempont számunkra.





Túránk kiinduló és végpontja is a Tettye volt. Az utolsó percekben nem csak mi ereszkedtünk le a Mecsekből, a nap is alábukott, így a sikeres teljesítésért járó emléklapok és a Hadak Útja Túrasorozat emlékérmének kiosztására is sötétben került sor.

2019-ben ismét több lehetőség is lesz arra, hogy akár túrákon, akár egyéb sport rendezvényeken, de fizikai teljesítményt felmutatva, közösen tisztelegjünk azok előtt, akik felrázó példájukkal irányt mutattak nekünk. Ők kijelölték az utat, nekünk csak rá kell lépni, és a kor kihívásainak megfelelően haladni rajta!


Üzenet Erdélybe Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak. Kitartás fiúk!

Dicsőség a hősöknek!

Légió Hungária

Kapcsolódó: Vándor, ki erre jársz, vidd hírül az otthoniaknak... - beszámoló a Vastagh György Emléktúráról