Habár idén nem került megrendezésre a szokásos, vonulásos megemlékezés Szentlászló (Laslovo) elestéről, november 24-én a Légió Hungária tagjai kötelességüknek érezték fejet hajtani a 27 évvel ezelőtt, a falut védő horvát és magyar hősök előtt.

 

Magával ragadó élmény azokon a helyeken állni, azokat ez épületeket látni, ahol 27 évvel ezelőtt, a gyengén felszerelt, harci tapasztalatokkal alig, vagy egyáltalán nem rendelkező helyiek, kiegészülve a nemzetközi önkéntesekkel, 152 napig védték a települést. Európa akkori, egyik legerősebb hadseregével, a Jugoszláv Néphadsereggel és a csetnikekkel, a hírhedt Arkan csapataival szemben tartották magukat, sokszor embertelen körülmények közt. Szentlászló hős védőinek önfeláldozó kitartása tette lehetővé Eszék védelmének megszervezését, amely olyannyira eredményesnek bizonyult, hogy az ellenséges csapatok képtelenek voltak bevenni a várost.


Zágrábi bajtársainkkal a hivatalos megemlékezésen kerítettünk sort a mécsesek és koszorú elhelyezésére, katonai tiszteletadás mellett.

Az eddigi évekhez hasonlóan, a megemlékezés után a helyi veteránok vendégszeretetét élvezhettük, egy közös ebéd során.

A hősökre emlékeznünk kötelesség, főleg úgy, ha ezek a hősök a mai napig közöttünk élnek. Mi jövőre is ott leszünk! Dicsőség a hősöknek!

Légió Hungária