Örömteli, hogy idén, a '45-ös budai kitörés kapcsán megindult egy diskurzus a mainstream világban is olyan irányban, amely rehabilitálni kívánja a Várból kitörő katonahősök emlékét. Ez még akkor is így van, ha időnként nem tud szabadulni az ember a gondolattól, hogy mindez csak pártpolitikai összecsapások hullámainak az oldalvizén történik.


Persze elindulhatnánk olyan irányban is, hogy azoknak az embereknek, és mozgalmaknak a neveit még csak véletlenül sem említik a fősodorban elhangzó viták során, amelyek adott esetben több évtizede küzdenek azért, hogy a hősök emléke méltó helyre kerüljön. Bizony, nem a égből pottyant ez a téma sem a közélet asztalára, ahogy a Trianon kérdés sem a semmiből tűnt fel hirtelen, hanem aktivisták, mozgalmak verejtékes munkájának a nyomán...

Azonban most nem erről szeretnék "szólni" néhány szót. Sokkal inkább arról, hogy, amint a kitörés résztvevőiről esik szó, és katonai teljesítményük elismerése talán belátható távolságon belülre kerül, azonnal megindul egy kényszeres mentegetőzés, miszerint ezek a hősök nem voltak nácik. Ez a mentegetőzés azért rossz, mert bár az irány, amelybe a diskurzus elindult jó, de mégis látható, hogy továbbra is a politikai korrektség (magyarán: baloldali és liberális világnézet) jelzőtáblái terelgetik azt. Márpedig, amíg ezeket a korlátokat nem kívánja átlépni az, aki vitába száll, addig lényegi eredményt nem érhet el, csupán részsikereket. Ha nagyon-nagyon sarkítani akarjuk a dolgot, akkor mondhatjuk, hogy amíg a politikai korrektség szabályai szerint próbáljuk meg helyre tenni ezt a kérdést, addig továbbra is azoknak a térfelén vagyunk, akik '44-45-ben a Budapestet ostromolták.

De ez csupán a dolog egyik vetülete, a másik -amely nem független ettől- az, hogy bizony voltak "nácik" a kitörés hősei között. Ha csak azokat a nyilaskeresztes fegyvereseket vesszük, akiknek a száma 1000-2000 fő közé tehető, akkor máris találunk ilyeneket. Sokszor elhangzó érv, hogy ugyan nagy létszámban ott voltak a Magyar Királyi Honvédség csapatai, illetve a Wermacht katonái mellett a Waffen-SS alakulatai is, de ezek csak sorozott alakulatok voltak, többnyire a magyarországi svábok közül. Így igaz. Azt sem vonhatjuk kétségbe, hogy a legénységi állomány túlnyomó többsége nem foglalkozott világnézeti kérdésekkel, "csupán" parancsot teljesített, védte a hazáját. (Azért 2019-ben, valljuk be őszintén, hogy ezek a dolgok sem tűnnek olyan apróságnak...) Ugyanakkor az altiszti és tiszti állomány sorában egyszerűen a számok, és a korszak ismeretében ki lehet jelenteni, hogy vélhetően sok nemzetiszocialista beállítottságú ember volt, különösen igaz lehet ez a jelen lévő Waffan-SS alakulatokra, illetve nyilaskeresztes fegyveresekre. De felmerül a kérdés: ha a kitörésben résztvevők hősök voltak, és az XX. század egyik legkomolyabb haditettét hajtották végre, akkor a köztük lévő (vélhetően nem csekély számú) nemzetiszocialista, és nyilas katonára nem alkalmazható a hős jelző? Pontosan ugyanazt a katonai teljesítményt mutatták fel, egymás mellett rohant ki a Bécsi kapun a nyilaskeresztes és a sorozott állományú honvéd, ahogy ugyanaz a szovjet akna szaggatta szét a Wermacht katonáját, mint a Waffen-SS legényét is!
Mégis szelektálnunk kellene világnézeti beállítottság alapján, hogy kik kaphatják meg a hősi jelzőt? Ennek a logikának a mentén viszont oda jutunk el, hogy hőssé nem a katonai teljesítmény avat valakit, hanem a világnézeti beállítottság! És pontosan itt jutunk vissza, ahhoz a kérdéshez, hogy a mai politikai korrektség szűrőjén keresztül nem lehetséges a kitörés emlékének a teljes helyreállítása.

Egyébként, csupán apró betűs kiegészítésként, tegyük hozzá, hogy amit viszont 100%-ig biztosan állíthatunk az az, hogy a védősereg soraiban nullához konvergált azoknak a száma, akiknek antifasiszta érzelmeik voltak, vagy mondjuk a bolsevikok lelkes támogatói lettek volna.

Kezeljük tehát megfelelő óvatossággal ezt a kényszeres "nácizás", és igyekezzünk a politikai korrektséget minél inkább átlépni végre.

Pataki János - Légió Hungária

Kapcsolódó:

Világnézet
A kommunizmus legnagyobb áldozata - A nemes jellem
A szólásszabadság illúziója