9 éve ég a mécses - Cseresznye Gyurira emlékeztünk

Bajtársunk és barátunk Cseresznye György, a Titkolt Ellenállás egykori énekese már lassan egy évtizede, idén 9 éve, hogy a Hadak Útjára távozott. Emlékét őrizve hajdú-bihari divíziónk július 8-án immáron 5. alkalommal szervezte meg Debrecenben a Gyuri nevéhez fűződő emléknapot.


 

Ahogy eddig, úgy ez alkalommal is a debreceni köztemető bejáratánál gyülekeztek a bajtársak, volt barátok, és azon fiatalabb generáció tagjai is, akik Gyurit már csak a klasszikus Titkolt számokat hallgatva ismerhették meg.

 

 

 

 

 

 

A vonulás után a helyi divízió vezető nyitotta meg a megemlékezést, akit Kima Norbert, a TE egykori vezetője követett.

 

 

Norbi a Gyurival közösen megélt történetek felelevenítésével kezdte megemlékező beszédét. Felidézve a baleset napjának felrázó napján történteket, valamint a közös kalandokból született anekdotákat, Norbi hangsúlyozta, hogy akkor tudjuk Gyuri emlékét megőrizni, ha dalait nem feledjük, és azok mondanivalóját mindennapi életünk során megéljük.
 


 

A megemlékezést S. István a Hundriver énekese és gitárosa által előadott Skrewdriver klasszikus, a Suddenly színesítette.

 

 

A küzdelem és harc folytonosságára, melyet Gyuri vívott a zene fegyverével az Incze Béla által levezényelt "Vagyunk” rítus emlékeztette a megemlékezés résztvevőit, melyet a fekete füstoszlopok kíséretében eltöltött egyperces néma csend követett. 

 

 

 

 

 

Végül a megemlékezést a résztvevő szervezetek koszorúzása, valamint a jelenlevők által a mécsesek és virágok sokaságának az elhelyezésével zárult.


Légió Hungária 


Hungarian Hammerskins

Valkűr 88

 


Blood&Honour Hungary és Hundriver



 


 

A temetőből kifele sétálva idén is meglátogattuk Komáromi Gábor nyughelyét is, és Komcsiról, Gyuri barátjáról is megemlékeztünk egy-egy mécses meggyújtásával.

 

 

A nap egy debreceni klubban folytatódott, ahol a felcsendült régi nóták mellett közösen koccinthattunk Gyurimesterre. A bajtársi találkozót a Hundriver akusztikus koncertje színesítette, mely jó hangulatban, többek között Gyuri kedvenc Skrewdriver számainak közös éneklésével telt.

 

 

 

 

 

Köszönjük a részvételt mindenkinek, jövőre találkozunk.

Kima Norbi egy kis érdekességet is megosztott a jelenlévőkkel, melyet ezúton is ajánlunk figyelmetekbe. A Titkolt Ellenállás web-oldala a közelmúltban megújult, ugyanis mind itthonról, mind külföldről folyamatos az érdeklődés a korábbi kiadványok iránt. A webshop mellett a zenekar történetével is megismerkedhetnek a fiatalabbak, illetve több videó is elérhető a felületen keresztül. A weboldal a HIVATKOZÁSRA kattintva érhető el.

Légió Hungária