Mozgalmunk ezúttal Dortmundban vett részt egy tüntetésen, melyet a Német Szövetségi Köztársaság 70. fennállásának évfordulójára szervezett a Die Rechte, azzal a céllal, hogy rámutassanak az államalakulat életképtelenségére.

 

Tagjaink már a Légió Hungária megalakulása előtt bajtársi viszonyt alakítottak ki a dortmundi központú szervezettel, akik mentalitásuk tekintetében rendkívül közel állnak szervezetünkhöz, így régi barátokként üdvözöltük egymást május 24-én, amikor gépünk landolt a városi reptéren.


Delegációnk a dortmundi központ előtt.

Balra Matthias Deyda a Die Rechte vezetőségi tagja, jobbra Incze Béla, Mozgalmunk vezetőségi tagja.

Látogatásunk első napján német bajtársaink kalauzolása mellett, a Bolgár Nemzeti Unió delegációjával kiegészülve (akik a Die Rechtéhez és hozzánk hasonló módon alapítótagjai az Európa Erőd Szövetség ernyőszervezetnek) a szomszédos Bochum városába utaztunk, ahol az antifa tartott demonstrációt.

A hatóságokat nem érte váratlanul látogatásunk, így gyorsan elszigetelték egymástól a két tábort. A Die Rechte tagjai rögtönzött utcafórumot tartottak, melynek keretében ráolvasták a szélsőbalosok fejére Németország és Európa ellen elkövetett bűneiket. A járókelőkön látszott, hogy vegyes érzelmekkel fogadják a kialakult helyzetet, de napjaink Németországának ismeretében az is eredmény, hogy többek arcán a szimpátia egyértelmű jeleit láthattuk.

Másnap került sor a meghívásunk apropójául szolgáló felvonulásra, mely komoly rendőri jelenlét mellett, a szövetségi készenlétisek bevonásával zajlott, annak érdekében hogy ezúttal se találkozhassunk személyesen az antifasiszták képviselőivel.

A tüntetés felszólalóit részben a Die Rechte prominensei, részben pedig az Európa Erőd Szövetség delegáltjai adták. Szót kapott a cseh Národní a Sociální Fronta, a Bolgár Nemzeti Unió, a francia Les Nationalistes és Mozgalmunk szónoka, Incze Béla is.


A demonstráció főszónoka Sven Skoda volt, aki beszéde végén egy EU-s zászló széttépésével nyilvánította ki véleményét a nemzetállamok egyik legnagyobb ellenségével szemben.

A vonulás összképe erőt sugárzott, a zászlók és transzparensek pedig arról tettek tanúbizonyságot, hogy német bajtársaink meg nem alkuvása és kreativitása nem ismer határokat. A menetet az NSZK fejjel lefelé felhúzott rongyai vezették, majd az egykori Német Császárság fekete-fehér-piros lobogói következtek.

A modern Németország hiába próbálja úgy beállítani magát, mint a szólásszabadság védelmezője, ha a rendőrség még a molinók és táblák üzeneteit is egyesével ellenőrzi, és túlnyomó többségüket nem engedélyezi. A fenti képen látható korrekcióra azért volt szükség, mert a molinó eredeti felirata: "Ez az állam az ellenségünk!" 
Annak érdekében, hogy a rendezvény kezdetét vehesse az "állam" szót "államügyészre" cserélték.

Pólókon, transzparenseken és táblákon egyaránt visszatérő üzenet volt Ursula Haverbeck ismételt bebörtönzésének elítélése, aki 91 évesen az EU legidősebb női politikai foglya. Bűne, hogy kérdéseket fogalmazott meg a holokauszttal kapcsolatban.

A menet első harmadában vonultak az Európa Erőd Szövetség jelenlévő delegáltjai.


Rövidesen egy galériával jelentkezünk a rendezvényről, illetve közzétesszük vezetőségi tagunk, Incze Béla Dortmundban elhangzott beszédét is.


Légió Hungária

Felhasznált képek: Stahlfeder Fotografie

 

Kapcsolódó:
Egységben az erő - Európa erődítményét építjük

Európa Erőd - Szövetség az öreg kontinensért

Európa Kardja - Konferencia Ungváron

Radikális Szövetség - Felvonulás Ungváron

Kelet-Európai nacionalista összefogást kezdeményeznek - Interjú a Karpatszka Sziccsel

Simon Lindberg (NRM) beszéde a 2019-es Becsület Napján

Szabadságot Steven Feldmannak!

Szentlászló védői előtt tisztelegtünk

Az elesettek szólítanak minket! - közös főhajtás német bajtársainkkal