Dicsőség Tommie Lindhnek! - a Svéd Nagykövetség előtt tisztelegtünk

Ha megemlékezést szerveznénk a multikulturalizmus minden áldozatáról, akkor gyakorlatilag tevékenységünk nem is állna másból, csak felváltva gyújtanánk a mécseseket az észak- és nyugat-európai országok nagykövetségei előtt. Tommie Lindh halála azonban felrázó kivételt képez, hiszen a mindössze 19 éves fiatal, harcosként ment a halálba.

 

Mint az ismert Svédországban egy házibuli torkollott tragédiába, amikor szudáni bevándorlók lepték el az összejövetelt, és egy többszörösen elítélt migráns egy fiatal lánnyal kezdett erőszakoskodni. A társaság bénultan nézte az eseményeket, kivéve Tommie Lindh, aki meg akarta védeni a lányt, azonban a szudáni támadó kést rántott, és halálos sebet ejtett Lindhen, majd a lánnyal szemben megkezdett erőszakot véghez vitte.

 

A drámai történet szimbólumértékű, hiszen kontinensünkkel ugyanez történik. Idegenek tömegei törnek erőszakkal identitásunk, kultúránk, asszonyaink és gyermekeink ellen, miközben a férfiak bénultan szemlélik az eseményeket. Időközönként feltűnnek bátor harcosok, akik szembeszállnak a folyamatokkal, azonban heroikus, önfeláldozó kiállásuk nem bizonyul elegendőnek értékeink védelmében. Lindh tette irány és példa kell, hogy legyen mindannyiunk számára, nacionalista aktivista volt, ilyen módon pedig tisztában volt vele: A harcot a kilátástalanság ellenére, a végsőkig folytatni kell. Ez a meggyőződés elvi állásfoglalásunkból fakad, tehát a feladás egyenlő az árulással.

Minden bajtársunknak köszönjük, akik megjelentek a Svéd Királyság nagykövetsége elé szervezett megemlékezésen. Számos szervezet és szurkolói csoport is képviseltette magát, akiknek szintén köszönetet mondunk.

 

Budapesti divíziónk egy része a megemlékezésen.

 

Tommie Lindh elfoglalta helyét a Hősök Csarnokában! Dicsőség a hősnek! Ära till hjälten!

Légió Hungária