Eső gyászolta a Donnál örök életet nyert honvédeket - képes videós beszámoló extrém-túlélőtúránkról
Eljött hát idén is békési bajtársaink által szervezett túlélős hétvége, mellyel a Don-kanyarnál hősi halált halt Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg katonái előtt rójuk le tiszteletünket.
Ez évben az előre tervezett időponttól eltérően január utolsó hétvégéjén került sor rá és ez sajnos azt jelentette, hogy a január első felében kitartó fagy és hó sajnos elolvadt és felengedett minden, így a téli időjárásnak nyoma sem maradt csak néhol a fagyzugosabb helyeken voltak még befagyott tócsák. A rengeteg csapadéknak köszönhetően viszont hatalmas sártengerré vált minden.
26-án a reggeli órákban a szokott helyen Pósteleken vártak minket békési bajtársaink. A szép szinte már kora tavaszi napsütéses időben, jókedvűen vártuk össze a maroknyi kis csapatunkat és végül 11 fővel vágtunk neki az utunknak, mely a már jól bevált táborhelyünkre a doboz melletti fiatal tölgyesbe vezetett.
Kiérve a Pósteleki parkerdőből pár méteren belül szembesülhettünk a Békés megyére jellemző fekete agyagos talaj vendégmarasztaló hatásával. Az elmúlt hét nagyon enyhe időjárásának köszönhetően szinte teljesen felengedett a föld fagya és az erdőn dolgozóknak köszönhetően ez sok helyen fél-lábszárig érő sarat eredményezett. A Körös gátja szintén nem volt kellemes sétaútvonal. Összevágva nem volt ugyan, de mintha egy csúszós masszán közlekedtünk volna.
A Dobozi erdőben, mint minden évben, most is megtapasztalhattuk azt a vadbőséget, ami a Kettős-Körös völgye tájegységre jellemző. Szép számmal láttunk őzeket és dámokat is. A mintegy 13km-es sétánk egyébként a piros túraútvonal mentén haladt javarészt, melyen nagyon sok látnivalót csodálhat meg az ember egy példát megemlítenék, mely a Dobozi Sámson vár (kaputorony).
Szervező párosunk idén is újdonságokkal készült. Aki nem hallott volna róla, annak most elmondom, hogy a túrán való részvétel feltétele, hogy élelem nélkül, maximum 1l vízzel lehet neki indulni a hétvégének, az ellátmányt a szervezők biztosítják. Ennek egy része egyébként a gyülekező helyszínén kiosztásra került. Emellé mindenki kapott egy kb 30cm hosszú vékony vaspálcát, mellyel a következő volt a feladat: A táborhelyünk mellett lévő tisztáson a bajtársaink egy héttel ezelőtt elástak annyi készétel konzervet, ahányan jelentkeztünk, ezzel egy aknamezőt szimulálva. A feladat az volt, hogy egyvonalban a kijelölt területet át kellett kutatnunk, a vaspálcák használatával, míg meg nem lett az összes. Nem volt egyszerű feladat, mert amikor az elrejtés történt még hó borította a területet és az olvadás és egy kis eső sikeresen eltüntette a nyomok nagy részét, de végül meglett mind, így a másnapi ebédje biztosítva volt a résztvevőknek.
Táborhelyünk kiépítése és fagyűjtés, tűzrakás következett, páran vízért mentek el a közeli faluba Dobozra, közben szépen ránk sötétedett.
Az étkezésekre mindig közösen került sor, így a ma esti vacsorára is, mely előtt kiosztásra került az ellátmány egy újabb része. Ezután megkaptuk a következő feladatot, mely egy tájékozódási rejtvény volt, melynek egyes pontjaihoz egy-egy találós kérdés vezetett. Melyek így szóltak:
EZER SZIGET
„Első utad NYUGAT felé visz, jobbról lápot találod,
láp közepén, víz közepén az első nyomot meglátod.”
DERÉG DERÉK
„Földút végén, a gát mellett legrégebben én állok,
derekamnál újabb irányt találtok."
ÖREG TUSKÓ
„Tó partjából nőttem én, mára testemen sok gomba,
Korhadt lábam üregében lelsz majd végső nyomra."
A 3 TESTVÉR
„Mederben él 3 testvér, melyből egyik mostoha,
Tüskés gallyak árnyékában rejtőzik a vacsora."
Egy térkép és egy iránytű volt még segítségünkre, valamint fejlámpára volt szükségünk, hogy a sötétségben megtaláljuk az elrejtett nyomokat. Izgalmas és érdekes kis séta vezetett a végső pontig, ahol szombat esti vacsoránk egy része volt elásva. 
Indulhattunk vissza táborunkba, ahol már csak a tűzőrség beosztása volt hátra, majd kötetlen beszélgetés, sztorizgatás vette kezdetét, amolyan békési fekete humorral fűszerezve.
A tábortűz mellett ülve, a háttérben szóló korabeli katonadalokat hallgatva az embernek bőven volt ideje arra is, hogy egy kicsit megpróbálja maga elé képzelni a Don-kanyarban fagyoskodó honvédek embertelen körülményeit. Az 1943. januárjában tomboló -30fokos orosz hideg már önmagában emberfeletti kitartást követelt meg, és ehhez képzeljük hozzá a szovjetek brutális fölénnyel indított harckocsikkal támogatott támadását január 12-én. A gyönyörű teliholdas estét rövidesen felhők homályosították el, és megnyíltak az ég csatornái, gyászolva a tőlünk 1200km-re hősi halált halt 27ezer magyar honvédet. Mindenki méltósággal tűrte az áztató esőt a tűzőrsége alatt, majd pirkadatra az esőt erős északi szél váltotta.
Ébresztő után reggeli torna következett, átmozgattuk elgémberedett izmainkat, hogy kicsit felmelegedjünk, majd elfogyasztottuk reggelinket a tábortűz körül. Reggeli után mindenki elrendezte a táborhelyét, az elázott holmikat kiteregettük, majd egy kis útravalót és a konzerveket magunkhoz véve útrakeltünk. 
Idén is a Mályvádi-erdő irányába vezetett sétánk. Ma is a piros jelzésen haladtunk. Kiérve a Dobozi erdőből Szanazugba értünk. Szanazug Békés megye legrégebb óta lakott térségéhez tartozik, ahol még korai honfoglalás-kori leleteket is találtak. Itt felcsatlakoztunk a Fekete- és Fehér-Körös összefolyásánál a gátra és a Fekete-Körös mentén folytattunk utunkat. Szép napsütéses időnk volt, bár az erős szél néha kellemetlenül fújt, még úgy is, hogy hátulról ért bennünket. A Körös változatos madárvilága, amiben folyamatosan gyönyörködni lehetett végig kísérte kis csapatunkat, a gát monotonitását csökkentve. Néhány kilométer után elértük a Sarkadi úti Fekete-Körös hídját, amin átkelve a folyó túlpartján folytattunk utunkat, Városerdő mellett elhaladva egészen a Mályvádi Árvízi Szükségtározóig. Itt letérve a gátról a Mályvádi-erdő szélén az ártérben lepihentünk, hogy elfogyasszuk ebédünket, amit az előző nap folyamán kutattunk fel. Itt ebben a erdőben található, az 1989-ben védetté nyílvánított Bányaréti-őstölgyes, mely egy másfél hektárnyi, 150-200 éves kocsányos tölgyekből álló erdőrészlet. Rövid ejtőzést követően visszafelé vettünk az irányt. Ezúttal a szél kellemetlenebbül ért minket, mert szemből fújt. Beérve Szanazugba, felvettük aznapi vacsoránk alapanyagait, két jércét és pár perc pihenő után újra útra keltünk. A Dobozi-erdő sáros útjain már érezni lehetett a társaság fáradságát. A pénteki kb.17km és az aznapi már közel 20km kicsit szétszaggatta a csapatot, de mindig bevártuk egymást, de így is jó időt “futva”, még bőven sötétedés előtt értünk vissza a táborba.
A már útközben kiosztott és megbeszélt feladatok szerint, szervezetten folytatódott napunk. Volt akiknek tüzelő gyűjtés és a tábortűz felélesztése volt a feladata, páran pedig a vacsora előkészítését kapták, feldolgozták a jércéket és kiporciózták. Kiosztásra került az előző este fellelt zöldség is és még ehhez, gazdagítva az esti menüt, néhányan elég szép adag júdásfülgombát is gyűjtöttünk, valamint az erdőben a vadaknak kihelyezett friss, a hét elején kővé fagyott káposztából is hoztunk egy-két fejet.
Habár a fejadagokat idén Misiék leredukálták az előző évekhez képest, még így is változatos és gazdag ételek kerekedtek az estére. Lehetőség volt vételezni fél kiló lisztet és élesztőt is, így tésztaféléket is készíthettünk. A teljesség igénye nélkül csirkehús leves gombával, zöldségekkel, hamuban sült csirke zöldségekkel, brassói csirkehúsból, káposztástészta, káposztafőzelék, krumplis lángos, botkenyér, szóval rengeteg féle étel készült. Mondhatni fejedelmire sikerült a vacsora. Hamar el is csendesedett a tábor, miután az éjszakai tűzőrség beosztása megtörtént.
Sok ember gondolhatja most azt, hogy milyen túlélő tábor az, ahol ennyi étel áll rendelkezésre, és hogyan lehet így megemlékezni az embertelen körülmények között küzdő katonákról, miközben mi tulajdonképpen nem is nélkülöztünk. Ezeknek az embereknek üzenném, hogy tegyék próbára magukat és csak egy napot vagy csak egy éjszakát töltsenek el a szabadban úgy, hogy mindent maguknak kell elkészíteniük a menedéktől, a tűzön át az ételig. Persze sokunknak, magunkfajtáknak ez nem jelenti a komfortzónából való kilépést, viszont egy átlag ember itt már igencsak próbára van téve.
Ezúttal megkímélt bennünket az időjárás és nem esett az éjszaka folyamán, így reggel gyorsabban ment a készülődés. Hat órás ébresztőt követően most is egy kis tornával élénkítettük fel vérkeringésünket és mozgattuk át mára már még fáradtabb izmainkat. Lábainkban már 40km volt ekkorra. Utolsó közös reggelinket követően nekiláttunk táborunk bontásának, majd nekivágtunk a hazafele vezető útnak. A hétvége záróakkordjaként megálltunk a Körös-hídnál és mint minden évben a bátrabbak megmártóztak a Körös kellően hideg vizében. Itt Gabiék még egy meleg teával készültek, ami kifejezetten jól esett ezután a fürdés után. Legyűrtük még a maradék mintegy 8km-t és egy közös fotó után elbúcsúztunk egymástól, hogy visszatérjünk szeretett családjainkhoz és a kevésbé kellemes szürke, munkás hétköznapokhoz.
Személyes véleményem és a hozzám hasonlóaké, hogy egy-egy ilyen alkalom nagyon fontos egy fiatal - mint például csapatunk legfiatalabb 14éves tagjának -, egy felnőtt ember, baráti/bajtársi közösség életében, hogy megtapasztaljuk a határainkat, fejlesszük túlélőképességünket, megtanuljuk ezáltal is tisztelni elődeinket, a minket körülvevő természetet és jobb emberekké váljunk, akiket nem tudnak külső demagóg, erkölcs romboló erők befolyásolni.
Köszönjük a szervezést és haladunk tovább ezen az úton! Jövőre találkozunk!
Légió Hungária
