header
mainimg

A Pesti TV Politikai Hobbista című élő műsorának különkiadásában került sor egy parázs hangulatú vitára, melynek témája a Becsület Napja, illetve a kitörés voltak. Mozgalmunkat Incze Béla vezetőségi tag képviselte.



mainimg

A liberális sajtó és jogvédő szervezetek egyaránt felfigyeltek rá, hogy Győr az utóbbi időben kiemelt helyszíne lett a hazai szélsőjobb eseményeinek. Megemlékezések, előadások és koncertek követik egymást. A bérből és fizetésből rettegők gyomra most újra görcsbe rándulhat, hiszen teltházas könyvbemutató és kerekasztal beszélgetés valósult meg a nyugati végeken.



mainimg

"Tehát összefoglalva azon megy a vita, hogy ki uralja az emberek emlékeit, kinek van hatalmában a múltat elmesélni saját szájíze szerint, ki uralja a történelmet, a múltat és ezáltal a jelen és a jövő képzeletét, elméit, döntéseit. Ebbe a játékba pedig beleszólt az alulról szerveződő hőskultusz, ami egy kisebbség áldozatairól a többség hőseire irányította egyre inkább a figyelmet Budapest ostroma kapcsán."



mainimg

Február elején került megszervezésre a Kegyeleti Kitörés Emléktúra, melyen Mozgalmunk is képviseltette magát. Alább a főszervező Alkay Zsolt beszámolója olvasható, a túrán részt vett bajtársaink fotóival illusztrálva.



mainimg

"Reméljük, évek múlva már komolyabb szervezés nélkül is természetes lesz a nacionalista közösség számára február 11-én néhány égő mécsessel felsétálni a Széna tér és a Kapisztrán tér közötti szakaszra, hogy ezen a napon mindig egy fényfüzér emlékeztessen azokra, akik a legdrágábbat, az életüket adták Budapestért, Magyarországért és Európáért!"



mainimg

Múlt hétvégén Békéscsabán zártkörű összejövetelt tartottunk, melynek központi témája az 1945-ös kitörés történelmi megítélésének árnyalása volt.



copyright