Túl a komfortzóna határán - Extrém körülmények közt tisztelegtünk a Don-kanyar hősei előtt

Mozgalmunk vezetőségi tagja, Pataki János rendhagyó élménybeszámolója, és számos kép enged betekintést január elején lezajlott extrém túlélőtúránkba, mellyel a Don-kanyar hősei előtt tisztelegtünk.
 

 

Az elmúlt hétvégén a Don-kanyar hősei előtt tisztelegtünk, méghozzá a főhajtás egy egészen extrém formáját választva. Békési bajtársaim már évek óta egy extrém túra megpróbáltatásait vállalva igyekeznek hős elődeink nyomába lépni.

Külön fejezetet nem szeretnék a doni eseményeknek szentelni, hiszen közismertek, és szerencsére a sok évtizedes hamis, és csak az öngyűlöletet tápláló hozzáállás is kezd megváltozni, amely kizárólag az áldozati szerepet emeli ki az 1943. elején történtekből. Mi is, a legzordabb, legkegyetlenebb körülmények között is a legkiválóbb katonai erényeket felmutató elődeinkre emlékeztünk, ezzel -az ő áldozatukhoz képest pontosan a nullával egyenlő- egész hétvégés önsanyargatással.

Szóval Békés megyébe vezetett az utam, és itt szeretném megköszönni az ottani Légió Hungária tagoknak, hogy ilyen jól szervezett programot hoznak össze. Vélhetően sohasem fognak tömegek jelentkezni erre a túrára, hiszen tényleg az extrém kategória határát súrolja, jócskán át kell lépni a komfortzóna határán, bizony még olyanoknak is, mint mi, akiktől nem idegen sem a túra, sem az erdőben alvás, sem a kihívások keresése.

Pénteken reggel indultam a Viharsarokba, előzetesen ki volt kötve, hogy nem lehet élelmiszert vinni, illetve italnak is maximum 2 liter vizet, minden más ellátmányt úgy kellett megkeresni, hol egy elhagyatott kastélyban, hol pedig egy befagyott csatorna partján. Még így is jócskán fel voltam pakolva, mert az éjszakai alvás látszott a történet "szűk keresztmetszetének", így erre én egy téli hálózsákkal, (egy utólag kb semmit nem érő :D ) derékaljjal és egy plusz takaróval készültem, ez pedig a plusz ruházattal és egyéb kiegészítőkkel együtt egész szép kis málha volt.

A találkozási ponton gyorsan köszöntöttük egymást, majd indultunk is, hogy egy kb. 15 kilométeres túra után érjük el a leendő bázisunkat. Sötétedésig még favágás és a tábor kialakítása volt hátra. Illetve, ahogy korábban is említettem, különböző feladatok végrehajtásával elő kellett keríteni az előre elrejtett élelmiszert. Ez többé-kevésbé sikerült is, úgyhogy az ellátmány elégnek mutatkozott a hétvégére. Külön pluszpont az '43-as MRE csomagért, amelyből természetesen az előírásszerűen zsírpapírba csomagolt "Hitler-szalonna" aratta a legnagyobb sikert. Ha jól tudom ez az adott korszakban is "slágertermék" volt.

Sötétedésre rendben el is készültünk, ahogy esteledett még felállítottuk az éjszakai tűzőrség menetrendjét, amely ezúttal nem csak szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen klímaváltozás ide vagy oda, azért mínusz 5 fok alá is bekúszott a hőmérő higanyszála, így a kis tüzünk táplálása kardinális kérdés volt.
Az első éjszaka kétszer kerültem őrségbe, amely nem a legszerencsésebb, hiszen az amúgy sem túl nyugtató alvást, így kétszer is meg kellett szakítani. Elvileg. Gyakorlatilag háromszor, mert egy éjszakai riadóban is részünk volt, amikor a szcenárió szerint vörösök ütöttek rajtunk, akiket gyorsan hatástalanítani kellett. Kómásan, vacogva indult meg csapatunk, hogy a különböző pirotechnikai eszközökkel is "támadó" ellenséget semlegesítsük. Sikerült.

A reggeli ébresztőt egy kis tornával és egyéb testmozgással fűszereztük meg, hogy felpörögjünk az üzemi hőmérsékletre. Az "MRE csomagokból" reggelit rögtönöztünk, majd ketté válva, a csapat egyik fele vizet rekvirált, a másik fele pedig ismét favágásba és aprításba kezdett. Ezt követően egy kb. 20 km-es túrára indultunk, egy a Körös mellett található vízi műtárgyhoz. Biztos nem sokan vannak ezzel hasonlóan, de engem az ilyen építmények mindig lenyűgöznek, biztos ez valami kommunista elhajlás, vagy egy látens futurista költő vagyok. :D Mielőtt a környezetvédők megrohannak, hogy meglincseljenek ezért, gyorsan megjegyzem, hogy a természet is lenyűgöző volt. Ebben a furcsa télben ugyan hó alig esett eddig, de a vastagon lederesedett táj gyönyörű volt, igaz a leszálló ködben pár száz méternél távolabb nem nagyon láttunk el, de ez még egy plusz szépséget adott az egésznek. Szóval a "célpontunknál" letáboroztunk egy rövid időre, némi ellátmánnyal pótoltuk az elégetett kalóriákat, majd indultunk is vissza. A speciális békési humor legkiválóbb példáit hallgathattam végig, amelyek idézése lehetetlen ezen a felületen az azonnali, és végleges tiltás biztos bekövetkezése nélkül. :D

 

 

Az utolsó kilométereket már sötétben tettük meg, erdőkön keresztül (az is furcsa felismerés volt számomra, hogy ennyi erdős rész van Békés megyében). Alaposan elfáradtunk és átfáztunk, így jól esett ismét a tűz köré ülni és a csajkákban melegített gasztronómiai csodákkal frissíteni magunkat. A második estén egy nagyon jó beszélgetés kerekedett mindenféle politikai, történelmi témákról. Talán azért is lehetett ilyen jó, mert a civilizációtól, és annak a eltompító művilágától kicsit távolabb lépve, a pattogó tábortűz fényétől "megvilágosulva" másként, tisztábban lát sok mindent az ember.

 

Ezen az estén szerencsére csak egyszer kerültem őrségbe, de valahogy most jobban is ment, talán kezdtem átállni erre a rendszerre, kezdtem megszokni az alvás körülményeit is.
Reggel korán keltünk, hogy rendet rakjunk, és táborhelyünkön pontosan olyan körülményeket hagyjunk magunk után, mint, amilyenekbe érkeztünk. Ismét egy jós kis túra következett, amelyen még egy különlegesség ígérkezett, ugyanis az egyik békési bajtársunk a fagyos Körösben való csobbanással koronázta meg a hétvégét. Még nézni is rossz volt, ahogy a folyóba ereszkedett, és természetesen teljesen el is merült abban, nem csak a lábujját dugta bele. Innen is respekt neki, de nem valószínű, hogy a jövőben csatlakozok hozzá. :D

 

 

 

Ahogy hazafelé vonatoztam, füstszagúan, nem éppen a legtisztább állapotomban, azon gondolkoztam, hogy minden megpróbáltatása ellenére mennyire jó egy-egy ilyen hétvége, mennyire jó lenne, ha a fiatalság szélesebb rétege kelne fel a monitor mögül, és nem csak szépen megszerkesztett képekkel, és számolatlanul kiszórt lájkokkal "tisztelegnének" hős elődeink előtt.

Még egyszer köszönet a békési Légió Hungáriának a szervezésért! Dicsőség a Hősöknek!

 

Pataki János - Légió Hungária, vezetőségi tag