header
mainimg

A Magyar Jelen értesülései alapján a továbbiakban szabadlábon védekezhetnek a kommunista gyűlés megzavarásával gyanúsított nacionalisták.



mainimg

Hétfő délután egy szélsőbaloldali, kifejezetten kommunista rendezvényt tartottak Budapesten, mely önmagában is sok kérdést felvet az azt ért atrocitáson túl, azonban az ott történteket semmilyen formában nem szeretnénk kommentálni, amíg a körülmények nem tisztázottak.



mainimg

Aggodalommal kísértük figyelemmel azokat a töredék híreket, melyek a dunaszerdahelyi Felvidéki Harcosok szurkolócsoport elleni rendőri akció kapcsán láttak napvilágot. Az elmúlt napokban egyeztettünk a csoport egy tagjával, aki egyértelművé tette, hogy nem illetéktelenül, fogadatlan prókátorként szólalunk meg, így a Légió Hungária is állásfoglalást tesz közzé az üggyel kapcsolatban.



mainimg

Mozgalmunk közlemény formájában foglal állást Beke István és Szőcs Zoltán bajtársaink ügyében, illetve buzdít mindenkit támogatásukra.



Közelgő rendezvények

ct3 ct2
copyright