header
mainimg

Látszólag évek óta nem sok értelme van kimenni tüntetni a "Budapest Pride" ellen. Lassan másfél évtizede, hogy az utolsó könnygázfelhők is szétoszlottak, és, hogy az utolsó görögtüzek is kialudtak, amelyek az erőszakos megmozdulások állandó kellékei voltak néhány évig, amelyek ezt a gyalázatos felvonulást kísérték.



mainimg

A lenti bejegyzésben 2019. október 23-i rendezvényünk viselkedési irányelvei olvashatóak. Minden csatlakozni szándékozó bajtársunkat arra kérjük, hogy figyelmesen olvassa el, és tartsa be ezeket.



mainimg

Mozgalmunk úgy döntött, hogy egy mozgó utcafórum keretében nyilvánítjuk ki nemtetszésünket a Budapest Pride-al kapcsolatban. Igyekeztünk célirányosan a deviáns felvonulás résztvevőivel interakciót kialakítani, de álszent jelszavaik ellenére nem mutatkoztak sem nyitottnak, sem toleránsnak.



mainimg

Mozgalmunk 2018. október 23-án „Az ellenállás él!” címmel szervezett tiltakozó és megemlékező utcai felvonulást. A felvonulás a Ferenciek teréről indult el 17 órakor, amely az Erzsébet hídon át a budai oldalon, a Tabánban található 1956-os emlékműig tartott. A rendezvényen beszédet mondott a Betyársereg vezetője Tyirityán Zsolt, a Légió Hungária vezetőségi tagja Incze Béla és egy „meglepetés szónok”.



Közelgő rendezvények

ct3 ct2
copyright