header
mainimg

A Hír TV Informátor című műsora riportot készített a Becsület Napja utóéletéről, melyben a kialakult közéleti botrány szereplőit is megszólaltatták, így vezetőségi tagunk Incze Béla is képviselhette a Festung Budapest rendezvénysorozat szervezőit.



mainimg

Idén második alkalommal szerveztük meg kegyeleti rendezvényünket, melynek célja, hogy fényárba borítsuk a Hősök Útját!



mainimg

Annak ellenére, hogy 2020-ban a vártnál könnyebben küzdöttük le a jogi akadályokat, mégis világszintű volt az összefogás megemlékezésünk ellen. Azonban hiába minden: Idén is méltó módon tisztelegtünk elődeink előtt!



mainimg

Február 8-án ismét felsorakozunk, és szinte az egész világgal dacolva, de tisztelgünk hős elődeink előtt!



mainimg

Az elmúlt napokban számos sajtótermék közölte a hírt, mely szerint a rendőrség betiltotta a Becsület Napja megemlékezést. A hír futótűzként terjedt, annak ellenére, hogy ebben a formában egyáltalán nem igaz. Február 8. napján ismét felsorakozunk, és egy fővárosi közterületen tisztelgünk a 75 évvel ezelőtti események hősei és mártírjai előtt!



mainimg

Támogasd rendezvénysorozatunkat a hivatalos Festung Budapest 2020 póló megvásárlásával! A póló előrendelhető január 15-ig, és átvehető február 8-án az esti koncert helyszínén (részletek később), vagy azt követően postai úton. A rendelést az alábbi e-mail címen adhatod le: ftsshop38@gmail.com



mainimg

A hatalmi ellenszéllel szemben, tovább a kijelölt úton: Budapest Erőd védői előtt tisztelgünk 2020-ban is.



mainimg

Mozgalmunk úgy döntött, hogy egy mozgó utcafórum keretében nyilvánítjuk ki nemtetszésünket a Budapest Pride-al kapcsolatban. Igyekeztünk célirányosan a deviáns felvonulás résztvevőivel interakciót kialakítani, de álszent jelszavaik ellenére nem mutatkoztak sem nyitottnak, sem toleránsnak.



mainimg

Becsület Napja. Tag der Ehre. Egy kifejezés amely rengeteg érzelmet és emléket idéz fel bennünk: állva meghalni, totális vörös terror, Budapest ostroma, ellenállás, végső küzdelem, kitörés, megszámlálhatatlan halott civil és katona. Egy város, amely erődként állt ellen és védte meg Európa nyugati részét a kommunizmustól. Budapest.



mainimg

2019 február 9-én, szombaton ismét Budapesten fogunk összegyűlni, hogy egy megemlékezés keretei közt tisztelegjünk a magyar Fővárost védő európai harcosok előtt.



Közelgő rendezvények

ct3 ct2
copyright