Sajnálatos módon a május 11-re tervezett "Rasszvédők Konferenciája" rajtunk kívülálló, technikai okokból elmaradt, de Mozgalmunk vezetősége úgy döntött, hogy ennek ellenére zártkörű összejövetelt tartunk Budapesten, ahol világnézeti és technikai kérdések mellett az aktivizmus is szerepet kapott.
Közelgő rendezvények
Budapesten egy zártkörű összejövetel keretében tartottunk élménybeszámolót szimpatizánsaink és barátaink számára az ungvári és szófiai utazásainkról. Az ilyen kötetlen hangulatú találkozók felbecsülhetetlen értékűek, hiszen emberek halmazából itt (is) formálódik az igazi közösség.
Történelminek is nevezhető időszakon van túl nem csak Mozgalmunk, a Légió Hungária, de nyugodtan kijelenthetjük: Európa szélsőjobboldali szervezeteinek egy része áprilisban Ungváron és Szófiában egy olyan új útra lépett együtt, amely megfelelő alap lehet a XXI. század kihívásaira adott reakcióhoz.
Mozgalmunk delegációja Bulgáriába látogatott, hogy egy konferencián, majd nyilvános sajtótájékoztatón képviseljük Magyarország nacionalista közösségét.
A Karpatszka Szics szervezésében került sor az ungvári felvonulásra, mely kelet-európai nacionalista mozgalmak szövetségét volt hivatott demonstrálni.
A Karpatszka Szics kezdeményezésére létrejött konferencián több közép- és kelet-európai ország nacionalista szervezete ült asztalhoz, hogy a múltbéli feszültségeket meghaladva a közös jövő irányába forduljanak. A konferencia célja az volt, hogy a mesterségesen generált soviniszta konfliktusok ideje végleg lezáruljon.
Egy napfényes áprilisi vasárnap a Vitéz Vastagh György Emléktúra szervezőgárdája és Mozgalmunk Csongrád megyei divíziója egy közös szemétszedő akció keretében csapott le Szentes ilyen szempontból sajnos meglehetősen frekventált útszakaszának, a nagytőkei útnak a városhatár felé eső első mintegy másfél kilométerére.
Az elmúlt hetekben nem a nyilvános rendezvényekre fektettük a hangsúlyt, hiszen a szervezet belső kohéziója sokszor lényegesebb kérdés, mint ami kifelé látható. A sport és a bajtársi közösség megerősítésének szellemében telt márciusi hétvégénk is.
Békéscsabán második alkalommal került sor a Nacionalista Klub összejövetelünkre, melynek ezúttal a rendszerváltásnak nevezett bűvésztrükk volt a témája.
A kommunizmus áldozataira emlékeztek Mozgalmunk Csongrád megyei divíziójának tagjai és néhány bajtársunk Szegeden.